Hírek
2021. Szeptember 29. 00:51, szerda |
Életmód
Forrás: Wall Street Journal / Nyitókép: New York Post
Egyelőre mégsem lesz instagram gyerekeknek

Zuckerbergék jegelték az eredeti tervet. Legalábbis egyelőre a szociális háló nem fogja tudni elkülöníteni a 13 évesnél fiatalabb felhasználókat a többiektől – írja a Wall Street Journal.
Az oldal ezért egy saját alkalmazást akart létrehozni az érintettek számára, akik a szoftvert a szüleik felügyelete mellett használhatnák. Gyermekvédők a Mark Zuckerberg Facebook-vezetőnek küldött nyílt levelükben bírálták az elképzelést és azt szorgalmazták, hogy a közösségi portál adja fel a tervet, majd májusban 44 amerikai szövetségi és társult állam államügyésze küldött levelet a cégvezetőnek azért, hogy tegyen le a gyerekeknek tervezett Instagram megvalósításáról.
Nos, úgy tűnik, hogy a tiltakozások végül elérték a céljukat, mert az Instagram gyerekeknek szóló változatának fejlesztését egyelőre leállították, igaz, a Facebook nem tett le az elképzelése későbbi megvalósításáról. Adam Mosseri, az Instagram első embere a kapcsolódó blogbejegyzésében közölte, hogy továbbra is hisznek a dologban. A menedzser rámutatott, hogy a valóság az, hogy a gyermekek már most is online vannak, de átfogó egyeztetéseket kezdeményeznek a szakértőkkel, a szülőkkel és a politikusokkal. Mosseri ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a programot sosem tervezték 10 évesnél fiatalabbak számára.
A Facebook az elmúlt hetekben a The Wall Street Journalban megjelent leleplező cikksorozat miatt került egyre nagyobb nyomás alá. Az egyik anyag például a cég belső dokumentumai alapján azt taglalta, hogy az Instagram használata során megállapítást nyert, hogy negatívan hat számos tinédzser, elsősorban a lányok pszichés egészségére. A Facebook cáfolta ezt és azt állította, hogy az újság csupán néhány dolgot ragadott ki egy tanulmányból és a gyerekek azt is jelezték, hogy az Instagram segített nekik a problémáik leküzdésében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.