Hírek
2021. Február 13. 20:48, szombat |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport
Dárdai Pál edzőként megszerezte első Hertha-pontjait

A volt játékos újra edzőként tért vissza egykori sikerei helyszínére és három mérkőzés kellett ahhoz, hogy pontot szerezzen. Az első két mérkőzés vereséggel zárult, de a Stuttgart ellen már döntetlent ért el a csapat.
Mindent összevetve egyelőre nem indul túl rózsásan a magyar szakember pályafutása, három meccsből egy pont nem egy egetverő eredmény. Annyi azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy az első két találkozón a kiváló formában játszó Eintracht Frankfurttól és a BL-címvédő Bayern Münchentől kaptak ki.
A meccsen a hazai csapat vezetett 1-0-ra, egészen a 82. percig, amikor a csereként beállt Netz egyenlített. A Hertha ezzel együtt sincs jó helyzetben, csak a 15. a Bundesligában a 18 pontjával.
Dárdai másodszor ül a Hertha kispadján, ezúttal azonban ösztönzőkkel bővítették ki szerződését. A mesternek így mindenképp kellenek a pontok, az eredményességi záradék értelmében 16 forduló alatt 24 pontot kell összehoznia csapatával. A csapat azonban egyelőre nem áll valami fényesen, 18 megszerzett pontjával a Bundesliga 15. helyén tanyázik és a jövő héten sem könnyű ellenféllel néznek szembe: a második helyen álló Red Bull Leipziget fogadják otthoni pályán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Április 24. 15:29, csütörtök | Sport
13 év után elköszön Jamie Vardy-tól a Leicester
Vardy 2012-ben igazolt a Leicesterhez a Fleetwoodtól.
2025. Április 22. 15:08, kedd | Sport
Serie A: 61 év után újra rájátszásban dőlhet el a bajnoki cím sorsa
Az Inter vasárnapi, 0:1-es Bologna elleni veresége tovább bonyolította a helyzetet. Érdekesség, hogy éppen ez a két csapat vett részt az eddigi egyetlen bajnoki címért vívott rájátszásban, amelyre 1964-ben került sor.