2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2020. Június 13. 21:53, szombat | Sport
Forrás: infocsallóköz összefoglaló

DAC-Nagymihály összefoglaló

DAC-Nagymihály összefoglaló

Első tétmeccsén állt fel Bernd Storck vezetőedzővel a sárga-kék csapat. Cristovao edző 5 meccsen vezette a DAC-ot, de nem találta meg az összhangot a játékosokkal.

A csapatok az “adjátok vissza a focinkat” jelszó alatt vonultak pályára, így tiltakozva az 500 főben maximalizált nézőszám ellen. A kézfogások ezúttal elmaradtak és nézőből is csak alig tőbb, mint 300 láthatta a helyszínen a DAC idei első felsőházi összecsapását.

I. félidő


Kicsit álmosan kezdett mindkét csapat és a Nagymihályé volt az első ígéretesebb akció, de a DAC fokozatosan átvette az irányítást és a meccs végéig uralta a pályát..

A 15. percben Blackman ellen követtek el szabálytalanságot - szabadrúgás következett. Beskorovainyi ügyesen ugrott fel az ötös vonal környékén és fejjel megtalálta a beadott labdát, de lövése elkerülte a kaput.

A 18. percben Ramirezt ügyesen lerázta ellenfelét és kapura törhetett volna, de a bíró szabálytalanságot fújt.

A 20. percben Davis beadása kereste Ramirez fejét, de a panamai támadó mellé fejelt.

A 29. percben Kalmár ugrasztotta volna ki Divkovićot, de a labda elakadt a védőkben.

A 31. percben érkezett az első félidő csúcspontja. Beskorovainyi vitatható módon labdához jutott, Kalmárnak passzolt, Kalmár átadta Ramireznek a bal szélre. Ramirezt nem fogta senki, volt ideje rendesen körülnézni és megtalálta a 16-osban, szintén egészen egyedül érkező Divkovićot. Ramirez passzát Divković könnyűszerrel juttatta a Nagymihály hálójába. 1:0

A 37. percben újra Divković törhetett a kapura, de lövése elakadt egy védőben és sarokrúgáshoz jut a DAC.

A 41. percben Schäfer Pöccintette el a labdát a nagymihályi Žofčák elől és egyedül törhetett kapura, de lövését a nagymihályi kapus hárítani tudta.

A 43. percben Kružliak bombázott messziről, a labda messze repült a kaputó, de a stadionban lévő nézőknek kimondottan tetszett a lövés.

Az első félidő vége előtt Lorenco Simic megkapja a meccs első sárgáját.

A hosszabbításban még szöglethez jut anagymihály, de a szögletet elvégző Žofčák elcsúszik es kilövi a labdát a DAC kapuja mögé.

Az első félidőben fölényben játszott a DAC. A Nagymihály 3-4 ígéretesebb, de nem túl veszélyes lehetőséget tudott kidolgozni.

II. félídő

A második félidő második percében lapos szöglet után Kalmár lőhetett kapura, de a lehetőséget nem tudta gólra váltni.

Az 50. percben a nagymihályi Savidis bombázott fölé, néhány perccel később elég csúnyán elkaszálta Schäfert, sárga lap volt a jutalma.

Az 57. percben jött a második gól. Schäfer szöglete után Simic passzolta ki a tizenhatosból a labdát Divkovićnak. Divkovicnak volt ideje előkészteni a lövést és a nagymihályiak hálójába bombázott. 2:0

A 62. percben Divkovićnak majdnem összejött a mesterhármas, de a ngymihályi kapus résen volt és a partjelző is végül lesre emelte zászlóját.

A 65. percben Blackman adta be laposan a tizenhatos jobb széléről. Divkoic hagyta tovább gurulni a labdát. A teljesen egyedül érkező Kalmár pedig kíméletlenül bebombázta. A kapusnak esélye sem volt. 3:0

A 68.percben összejött Divkovićnak a mesterhrmas. A DAC teljesen átvette az uralmat a pályán. 4:0

A 70. percben Zofčák beadásából alakult ki a Nagymihály legnagyobb helyzete, de Jedlička jól takarta a rövid sarkat, így a nagymihályi Vojtko csak a dunaszerdahelyi kapus kezébe tudta fejelni a labdát.

A 72. percben a Nagymihály elvégzi harmadik cseréjét.

A 76. percben Vida lövését blokkolja a nagymihályi védelem, ezután kettős cserét hajt végre a DAC. Bernd Storck Bednárt és Fábryt küldi a pályára Vida és a három gólos Divković helyére.

A meccs utolsó 15 perce már teljesen a DAC uralma alatt zajlott. A Nagymihály nem adta fel, de a DAC könnyedén hárította ellenfele minden kezdeményezését.

A 85. percben Fábry próbálkozott lövéssel, de a labda a nagymihályi kapus kezében végezte.

Az utolsó percekben a DAC már nem igazán kezdeményezett, de uralta a játékot és a Nagymihály nem nagyon jutott szóhoz.

Blackman a 91. percben feltette az i-re a pontot és a nagymihályi kapus lába közt a tizenhatos közepéről belőtte a DAC ötödik gólját. 5:0

A meccs alapján azt mondhatjuk, hogy Bernd Storck egyelőre nagyon jó munkát végez. A DAC egyszerű, pontos és effektív játékot mutatott. Könnyedén uralta a pályát és nem engedte szóhoz jutni a Nagymihály együttesét. Nagy kár, hogy ezt a kiváló meccset alig több, mint 300 néző láthatta a helyszínen.

FC DAC – Nagymihály 5:0 (1:0)
Gólszerzők: Divković (31., 57., 67.), Kalmár (64.), Blackman (91.)
DAC: Jedlička – Kružliak, Šimić, Beskorovainyi – Vida (77. Bednár) – Blackman, Schäfer, Kalmár, Davis – Ramírez (68. Boateng), Divković (77. Fábry).
Nagymihály: Kira – Žofčák, Carrillo, Grič, Vojtko – Savvidis – Kvocera (68. Kolesár), Turik (73. Neofytidis), Danko, Diarra (62. Kountouriotis) – Sidibé.

Nyitókép: screenshot-huste.tv

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 22. 09:01, hétfő | Sport

F1: Verstappen nyerte a Kínai Nagydíjat

Lewis Hamilton, aki nem szerepelt jól az időmérőn, és csak a tizennyolcadik helyről indult, végül a kilencedik helyen végzett a Mercedes-szel.

2024. Április 18. 10:14, csütörtök | Sport

A Real büntetőkkel nyert a City ellen, a Bayern lesz az ellenfele az elődöntőben

A Real a 12. percben szerzett vezetést az Etihad Stadium-ban. Vinicius Junior futott el a szélen, és a tizenhatosban érkező Rodrygót találta meg keresztlabdájával.

2024. Április 15. 09:08, hétfő | Sport

NBA: Véget ért az alapszakasz, mutatjuk a rájátszás párosításait

Az NBA történetében először fordult elő, hogy az utolsó játéknapon három azonos mérleggel rendelkező csapat küzdött meg az összesített első helyért a konferenciában.