Hírek
2020. Július 06. 23:46, hétfő |
Helyi
Forrás: sme.sk
Boris Kollár javasolni fogja leváltását a parlament éléről

Boris Kollár (Sme rodina) javasolni fogja saját leváltását a parlament éléről – hétfőn este 10 óra után ért véget a Koalíciós Tanács, amely során erre a megállapodásra jutottak a képviselők.
A Sme információi szerint Boris Kollár saját maga fogja benyújtani a javaslatot a parlamentben, amelyben leváltását indítványozza a parlament elnöki posztjából. A Koalíciós Tanács megegyezésérol Anna Zemanová, az SaS frakció elnöke tájékoztatta a Sme újságíróit.
Beigazolódott a Matovič által vázolt alternatíva, mely szerint Kollár sorsáról a parlamentben fognak dönteni a képviselők, pontot téve ezzel a plágiumbotrány végére.
A parlament legközelebb kedden ül össze, az eddigi információk alapján Kollár az agenda első pontjai kozé sorolná be a leváltásáról szóló javaslatot.
Zemanová állítása szerint a liberálisok kedden 11 órakor fogják megtárgyalni, bizalmat szavaznak-e a plágiumbotrányba keveredett kollégájuknak.
Za ľudí, a koalíció legkisebb pártja mérsékeltebben nyilatkozott a kialakult helyzetről, Juraj Šeliga azonban hangsúlyozta, hogy továbbra is úgy vélik, Kollárnak vállalnia kell tette következményét.
Kollár az elmúlt napokban kategorikusan kijelentette, ha menesztik a parlament éléről, pártja távozik a koalícióból. Igor Matovič kormányfő azonban minden erejével azon van, hogy megőrizze a koalíció egységét, ennek érdekében nem habozott a kisebb partnerek „farkának behúzásáról” sem nyilatkozni, sőt aggodalmát fejezte ki a „megvásárolható képviselőkkel” kapcsolatban is.
A napokban tehát valószínűleg szavaznak majd Kollárról, de távozása az elnöki fotelből közel sem olyan biztos.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.