Hírek
2022. Április 12. 11:49, kedd |
Tech
Forrás: NASA
Az univerzum kezdetéhez közeli csillagot fedezett fel a Hubble

Megdőlt az eddigi legtávolabbi csillag rekordja, a NASA Hubble űrteleszkópja segítségével ugyanis egy sokkal régebbi példányt pillantottak meg.
A NASA legújabb közleménye szerint a kutatók most egy jóval régebbi és távolabbi példányt pillantottak meg, amely 12,9 milliárd évvel ezelőtt már jelen volt, ami komoly előrelépésnek számít, hiszen a korábbi rekord esetében az Univerzum már 4 milliárd éves volt, teljes korának tehát 30 százalékát elérte, miközben a friss jelölt esetében ez alig 7 százalék. A szakemberek először nem is akarták elhinni a meglepő eredményt, ilyen távolságban ugyanis a galaxisok is csupán elmosódott foltként jelennek meg, most azonban egy hatalmas klaszter, a WHL0137-08, segítségével sikerült a gravitációslencse-eljárással több ezerszeresére nagyítani a csillagot, ez tette lehetővé annak megpillantását.
A csapat tagjai egyelőre nem tudják, hogy kettőscsillagról van-e szó, ezt jelen pillanatban nem lehet meghatározni. Mindenképpen meg kellene azonban vizsgálni az Earendel névre keresztelt célpont összetételét, ez ugyanis még azelőtt jött létre, hogy a nehezebb elemek megjelentek volna a helyszínen, mivel azokat a méretesebb csillagok következő generációi termelték meg. Amennyiben sikerül visszaigazolni, hogy ez a példány valóban pusztán héliumból és hidrogénből áll, első alkalommal kapnánk bizonyítékot az úgynevezett Population III kategóriába tartozó csillagok egykori létezésére, amelyek nem sokkal az Ősrobbanás után keletkeztek.
A további vizsgálatokban a James Webb vehet majd részt, ezzel még részletesebben megismerhetjük a Napnál több milliószor fényesebb ősi csillagot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.