Hírek
2020. Július 19. 19:00, vasárnap |
Világ
Forrás: mti
Az orosz haditengerészetnél létrehozták az első női legénységet
Először vesz majd részt az orosz haditengerészet napján, július 26-án Szevasztopolban megtartandó díszszemlén olyan őrnaszád, amelynek legénysége kizárólag nőkből áll - közölte a TASZSZ orosz hírügynökség.
Szergej Sojgu védelmi miniszter márciusban adta ki a parancsot az első női legénység összeállítására. Az ezt követő kiválasztás és kiképzés eredményeként az orosz Fekete-tengeri flotta P-834-es Raptor naszádján, kísérleti jelleggel Anna Brikez naszádparancsnok tizedes, Olga Csulkova főgépész tizedes és Julija Kurocskina kormányos-jeladó matróz kezdte meg a szolgálatot.
A szovjet fegyveres erőknél a második világháború éveiben "a gyengébb nem" képviselő számos olyan feladatkört vettek át, amelyek ellátása korábban kizárólag férfimunka volt. A hagyományos egészégügyi és logisztikai posztok betöltésén túl megjelentek a női pilóták, harckocsizók, felderítők és mesterlövészek is. Az orosz flottánál azonban eddig sosem voltak még női gépészek, kormányosok és kapitányok.
Az őrnaszád háromtagú személyzetének egyebek között a túlélés gyakorlatából, gránátvetésből és diverzáns-elhárításból kellett vizsgáznia. Ha a trió beválik a gyakorlatban, a katonai tárca szerint megnyílik a lehetőség további hasonló csapatok megalakítása előtt.
Megcáfolandó a talán még a régi görögökhöz és a föníciaiakhoz visszanyúló tengerészbabonákat, a P-834-es naszád legénységének jelmondata: "A nő a fedélzeten szerencsét hoz!".
A 03160. hadiipari projekt keretében megépített Raptor több mint 20 tengerészgyalogos mozgatására és partra szállítására alkalmas. Az őrnaszád emellett járőrözésre és kisebb objektumok elfogására alkalmas. A jármű hossza 16,9, szélessége 4,1 méter, sebessége pedig eléri az 50 csomót (az óránkénti 92,6 kilométert).
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ
Ezen a napon: Április 17.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.
2024. Április 03. 09:26, szerda | Világ
114 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija
A Guinness Rekordok Könyvébe 2022 májusában került be.
2024. Március 13. 15:47, szerda | Világ
Meghalt a férfi, akit több mint 70 évig vastüdő tartott életben
Még életében elvégezte a jogi egyetemet.
2024. Február 28. 15:15, szerda | Világ
Ezen a napon: Február 28.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.