Hírek
2021. December 14. 22:20, kedd |
Tech
Forrás: OFCOM / Digital Information World
Az Egyesült Királyságból 2033-ra tűnhet el teljesen a 2G és a 3G

Ez egyben azt is jelenti, hogy a britek a hatodik generációs technológia bevezetésével egyidőben tervezik kivezetni 2G/3G-t a szigetországból.
A brit illetékes hatóság nemrég árulta el, hogy a szigetországban megmaradhat a telefonfülkék egy része, ami némileg érdekes döntésnek minősíthető, hiszen más államokban már a teljes kivezetés mellett döntöttek. Most a régebbi mobilos elérések, az ezeket lehetővé tévő hálózatok elhagyásáról szóló elképzelést tették közzé, eszerint még több, mint egy évtized van hátra a búcsúig.
Az Ofcom a napokban közölte, hogy sikerült megállapodniuk a négy legnagyobb mobilszolgáltatóval (Vodafone, EE, Virgin Media O2, valamint Three) a 2G és a 3G kivezetésének céldátumáról, ennek értelmében pedig ezen koros technológiákat legkésőbb 2033-ig kell majd teljesen eltüntetni az ország területéről. Az anyagban megemlítik, hogy az egyes cégek ennél korábban is elvégezhetik a munkát, a fenti dátum tehát az abszolút utolsó időpontot jelenti majd számukra, ami azért tűnik nagyon fontosnak, mert addigra várható a 6G megjelenése, a teljes kivezetéssel tehát komoly frekvenciatartományok lesznek felszabadíthatók, ezeket pedig a hatodik generációs platform, valamint az 5G és 6G hálózataira támaszkodó önvezető autók, drónok és egyéb (VR- és AR-)eszközök megfelelő támogatására alkalmazhatják.
Mindenképpen érdemes megjegyezni a fentiek kapcsán, hogy a részletes menetrend még egyik vállalat esetében sem született meg, ennek főbb pontjairól tehát csak a későbbiekben döntenek majd. A teljes kivezetés a fentiek mellett az energiaszektorra fókuszáló vállalatok számára is fontos mérföldkő lesz, ez utóbbiak a különböző okosmérők és egyéb eszközök bevetésével készülhetnek majd fel az új időszakra, ami nyilván számos további területet érint majd jelentős mértékben. A régebbi készülékeket birtokló felhasználóknak mindenesetre nem kell sietniük, a 2033-ig tartó periódusban bőven lesz idejük lecserélni azokat, bár ezt az adott típusok rövidebb életciklusa amúgy is kikényszeríti majd.
Szlovákiában és Magyarországon egyelőre a 3G kivezetése zajlik, ezt ugyanis már nagyon kevesen veszik csak igénybe – a 2G viszont hosszabb ideig velünk marad, ezt továbbra is egyfajta biztonsági tartalékként (illetve egyes területeken, így a vasúti közlekedésnél, szükséges komponensként) használhatjuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.