Hírek
2021. Szeptember 06. 17:19, hétfő |
Világ
Forrás: HVG / The Sun
Az amerikai haditengerészet egy érdekes új fegyvert hozott létre
Az eszköz szinte lehetetlenné teszi az emberi beszédet. Az új csodafegyver ugyanis a beszélő saját hangját játssza neki vissza, így teljesen összezavarva őt.
Nem újdonság, hogy az amerikai haditengerészet új dolgokat vizsgál vagy fejleszt, elsősorban az ellenség felkutatása a cél. Az új technológiát még 2019-ben szabadalmaztatták, az amerikaiak pedig AHAD-nak nevezték el (handheld acoustic hailing and disruption). Az AHAD rögzíti a beszélő által mondottakat, majd hangosan visszajátssza azt neki, ezzel összezavarva őt. A tesztek alapján a technológia tökéletesen működik, akár kis területen is. A katonáknak mostanában adták át a szerkezetek prototípusait.
A technológia alapja az úgynevezett késleltetett hallási visszacsatolás (delayed auditory feedback, DAF), amelyet a dadogó embereknél is használnak a beszédkészség javítására. A folyamatos visszajátszás bizonyos helyzetben viszont zavaró is lehet, és épp ez az, amit a haditengerészet el szeretne érni. A jelenségre ugyanis változatos módon reagálhatnak az emberek, de a legtöbbjük egyszerűen nem képes megszólalni.
Egy ilyen technológia a harcmezőn sok előnnyel járhat, hiszen pillanatok alatt összezavarható vele a kommunikáció és persze az ellenfél is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ
Ezen a napon: Április 17.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.
2024. Április 03. 09:26, szerda | Világ
114 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija
A Guinness Rekordok Könyvébe 2022 májusában került be.
2024. Március 13. 15:47, szerda | Világ
Meghalt a férfi, akit több mint 70 évig vastüdő tartott életben
Még életében elvégezte a jogi egyetemet.
2024. Február 28. 15:15, szerda | Világ
Ezen a napon: Február 28.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.