2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Augusztus 31. 18:23, kedd | Tech
Forrás: Apple / Bloomberg / SG

Apple: jönnek a műholdas hívások

Apple: jönnek a műholdas hívások

Az új fejlesztés egyben komoly korlátozásokkal is jár, de az almás cég egy ingyenes javítási lehetőséget is bejelentett.

Az Apple kapcsán az utóbbi napokban egyszerre több hír is napvilágot látott, így a cég, amely két új chippel készül, folyamatosan a sajtóban szerepel. Az eleinte komoly újításként beharangozott műholdas hívásokról derült ki néhány további részlet, miközben a jelenlegi generáció esetében az ingyenes javítás opcióját tették elérhetővé.

Néhány nappal korábban bukkant fel a médiában a hír, miszerint az Apple – a cég 2019-es ígéretét beváltva – hamarosan műholdas hívásokat tesz lehetővé a felhasználók számára, így a szolgáltatók megkerülésével is beszélgetést kezdeményezhetnénk másokkal. A Bloomberg nem sokkal később azonban tisztába tette a kérdést, ugyanis ők már arról írtak, hogy ez kizárólag a vészhívások esetében lesz elérhető, vagyis az alacsony orbitális pályán mozgó műholdakat csak akkor vehetnénk igénybe, ha nincs térerő, és jelenteni szeretnénk valamilyen vészhelyzetet, veszélyes szituációt. Azt sem tudni, hogy ez mikortól válna elérhetővé, a jelenlegi helyzet alapján az iPhone 13 mindössze az ehhez szükséges hardverrel rendelkezne, viszont a lehetőség csak a jövő évi generációval válna majd elérhetővé.

Ezzel egy időben az iPhone 12 kapcsán merültek fel újabb gondok, a felhasználók egy része ugyanis komoly hibákat észlelt az okostelefonok használata közben. A jelentésekből azt tudhatjuk meg, hogy a telefonok némelyike hívás közben egyszerűen eldobja a hangot, vagyis a hangszórók elnémulnak, amit az Apple maga az egyik komponens hibájával magyaráz. Szerintük ez a tavaly október és idén április között legyártott iPhone 12 és iPhone 12 Pro okostelefonok egy elenyésző hányadát érinti, a mielőbbi orvoslás érdekében pedig egy ingyenes javítási lehetőséget tesznek most elérhetővé, ami viszont csak és kizárólag a fenti hiba esetében jelent költségmentes javítást, emellett pedig a garanciális időszakot sem tolja ki.

A műholdas szolgáltatás kapcsán korábban az is felmerült, hogy a cég saját ilyen eszközöket juttatna el a világűrbe, ennek valószínűsége azonban most elenyészőnek tűnik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.

2025. Április 25. 14:18, péntek | Kzélet

A miniszterelnök elismerte a tranzakciós adó módosításának lehetőségét

A belföldi gazdaság növekedését illetően úgy vélekedett, hogy az eddig a belföldi fogyasztás által vezérelt gazdasági növekedést a beruházások által vezérelt gazdasági növekedésnek kell felváltania.

2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ

Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra

Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.