2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2020. Július 20. 17:29, hétfő | Helyi
Forrás: tasr

Adományokból újítanák fel a gútai hajómalmot

Adományokból újítanák fel a gútai hajómalmot

Nyilvános gyűjtést hirdetett a Hajómalom Társulás. Az adományokat a gútai hajómalom sérült alkatrészeinek megjavítására fordítják. A gyűjtést nyilvántartásba vette a belügyminisztérium.

A társulás közleményében az áll, hogy súlyosan megrongálódott a több mint 40 éves, lucfenyőből készült tartótengely, és emiatt szét kellett szedni az egész malomkereket, amely a malomszerkezet meghajtásáért felel.

A Komáromi járásban található gútai malom az utolsó megmaradt hajómalom Szlovákiában. Az 1920 és 1945 között működő egykori dunaradványi hajómalom működőképes replikájáról van szó. Az eredeti tisztázatlan körülmények között leégett. A replikát 1982-ben készítették el a komáromi hajógyárban dolgozó hajóépítők és ácsok egy kétméteres makett, valamint a pozsonyi (Bratislava) Szlovák Műszaki Főiskolán kidolgozott tervek alapján. A hajómalmot 1990-ben vontatták át a komáromi kikötőből a Kis-Duna eredeti medrébe, arra a helyre, ahol most is áll.

Az építmény belsejében a Hajómalom Múzeum kapott helyet. A legkülönlegesebb kiállítási tárgy egy hálókötő gép, amellyel 1913-ban szerelték fel a Kohn-féle halászhálógyárat. A gútai üzem az elsők között vezette be a gépesített hálógyártást. A 20. század elején Gútáról csaknem 30 országba exportáltak halászhálókat, például Kanadába és Japánba is.

A gútai hajómalomhoz egy 86 méter hosszú gyaloghíd vezet, amely Közép-Európa leghosszabb, faszerkezetű folyami hídja. 1992-ben építették a korábbi híd mintájára, melyet a jégzajlás tett tönkre a 20. század közepén.

Címkék: adomány, gúta, malom

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.