Hírek
2022. Június 09. 15:19, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Threatpost
A WhatsApp megkapta az EU-tól az utolsó figyelmeztetést

Az európai országokat tömörítő szervezet kezdi elveszíteni a türelmét. A problémát az üzenőapp tavalyi, adatvédelmi szabály-módosítása okozza.
A WhatsApp tavaly év elején jelentette be, hogy módosítja az adatvédelmi szabályzatát. A lépésre 2021 májusában került sor és amiatt internetezők milliói döntöttek úgy, hogy inkább lemondanak a Facebook azonnali üzenetküldő szolgáltatásának a használatáról és valamelyik alternatív megoldást választják. Az Európai Bizottság januárban jelezte, hogy a CPC nemzeti fogyasztóvédelmi hatósági hálózattal közösen tájékoztatást vár a WhatsApp tulajdonosaitól, vagyis a Meta konzorciumtól arról, hogy mi a helyzet a platform vitatott felhasználási feltételeivel és adatvédelmi szabályozásával kapcsolatban.
Didier Reynders, az Európai Unió igazságügyi biztosa most bejelentette, hogy a cégnek egy hónapon belül érthetőbbé kell tennie az adatvédelmi szabályozását és az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságok számára be kell bizonyítania, hogy az alkalmazott gyakorlata megfelel a hatályos európai uniós előírásoknak. A politikus hozzátette, hogy a WhatsApp köteles bebizonyítani, hogy a fogyasztók megértik, hogy mit engedélyeznek és hogy miként használják fel a személyes adataikat.
A problémát az jelenti, hogy a WhatsApp anyavállalatának számító Meta eddigi nyilatkozatai nem felelnek meg az Európai Bizottságnak, ugyanis a kommunikációs alkalmazásban és a segítséget kínáló oldalakon elérhetővé tett információk "tolakodóak", "elégtelenek" és "zavaróak". A szolgáltatásnak ezért többek között be kell mutatnia, hogy milyen módon keres pénzt a felhasználói adataival és azt is, hogy a jövőbeli frissítéseknél hogyan akarja jelezni a felhasználói feltételei hatásait a fogyasztókra nézve azért, hogy bárki szabadon eldönthesse, akarja-e használni a platformot vagy sem.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.