Hírek
2022. Március 06. 22:34, vasárnap |
Tech
Forrás: BCs-tech
A videojátékos piac is reagált az orosz-ukrán háborúra

Február 25. Oroszország támadást indított Ukrajna ellen és jelen pillanatban sem tudjuk, mi lesz a vége a történetnek.
Az erre hivatott szakértők naponta számolnak be arról, hogy a különböző gazdasági szankciók milyen hatással lehetnek az orosz gazdaságra, de mi inkább a játékvilágban megjelenő "ellenállást" vesszük sorra.
Nagyon kevés ugyanis most már azon játékipari szereplők száma, akik nem reagáltak valamilyen szinten a történtekre és most szépen sorba vesszük ezeket. Kezdjük rögtön egy pozitív hírrel. A háborús tematikára építő This War of Mine fejlesztői elsőként reagáltak az eseményekre és rögtön felajánlották a játékuk bevételeit az ukrán Vöröskereszt számára. A játékosok keddig 3 millió zlotyit, azaz 238 millió forintot hoztak össze, ami nagyon szép összeg. Tegnap a számláló 3.732.250 zlotyinál járt, így a héten meg lesz a 4 millió is.
A Bloober Team is az első között lépett és elérhetetlenné tette a játékait Oroszország és Fehéroroszország területén. Így a játékosok a The Medium és a Layers of Fear után az újabb alkotásokat sem tudják majd megvásárolni. Hasonló szankciót hozott a CD Project is, így a The Witcher-sorozat illetve a Cyberpunk 2077 is kivonult az orosz piacról. A Sony pedig egész egyszerűen nem tette elérhetővé a PS Store orosz részlegén a Gran Turismo 7-et.
Az ESL Pro League, az e-sport legnagyobb résztvevője úgy döntött, hogy a továbbiakban orosz csapatok nem indulhatnak a versenyeken. Ezen felül nem tartanak rendezvényeket Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Ukrajna területén.
Az Elctronic Arts eltávolította az összes orosz csapatot és a válogatottat a FIFA 22-ből illetve az NHL 22-ből is és már egyiket sem lehet beszerezni az EA felületeiről. Emellett tárgyalnak az orosz területen lévő disztribútorokkal is arról, hogy visszakérik a polcokról az összes EA játékot.
Végül pedig a Microsoft is bejelentette, hogy minden termékének árusítását és támogatását befejezi az orosz területeken. Ez nem csak a játékokra vonatozik, hanem például a Windows frissítéseire is. Jelenleg itt állunk, de feltehetően még nincs vége, hiszen naponta érkeznek közlemények és bejelentések a világ nagyvállalataitól vagy akár Hollywoodból is, így biztosan lesznek még szankciók a játékvilágban is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.