Hírek
2024. December 16. 14:55, hétfő |
Sport
Forrás: teraz.sk
A United megverte a City csapatát a manchesteri derbin

A United két vesztes mérkőzés utáni diadalával feljött a tabella 12. helyére.
A United vasárnap megnyerte a manchesteri derbit a City otthonában, a második félidő utolsó perceiben 0-1-es állásból 2-1-es győzelmet aratott. A mérkőzés hőse a vendégek szélsője, Amad Diallo volt, aki először egy büntetőt harcolt ki, majd néhány perccel később eldöntötte a „vörös ördögök” diadalát.
A 195. manchesteri derbi az első órában nem hozott túl sok izgalmat. Mindkét fél a kezdetektől fogva taktikázott, a vendégek az első félidőben egyszer sem veszélyeztették közvetlenül az ellenfél kapuját. A „Cityzenek” kicsit többet mutattak az ellenfél kapuja felé, és ez elég volt a vezető gólhoz. Kevin de Bruyne beadása Josko Gvardiol fejére szállt, aki ezzel megszerezte szezonbeli negyedik PL-gólját.
Ruben Amorim fiai sokáig nem tudtak az ellenfél kapuja elé kerülni, ez csak egy óra játék után sikerült nekik, amikor Amad Diallo okos fejesét Ederson nagy bravúrral hárította. „A Vörös Ördögök” a 74. percben közel jártak az egyenlítéshez, amikor Rasmus Höjlund megtalálta Bruno Fernandest, de a vendégek csapatkapitánya közelről mellé lőtt.
A United pillanatai azonban a legvégén jöttek. A 87. percben Matheus Nunes katasztrofális hazaadást k\sůrelt meg, amelyet Diallo szerelt le, majd a City középpályása ezt követően a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte őt. A büntetőt Fernandes biztonságosan értékesítette, majd alig két perccel később Diallo, a párharc hőse bevitte a döntő találatot. Lisandro Martinez hosszú beadása a City védelme mögé került, az elefántcsontparti szélső lecsapott a labdára és éles szögből a hálóba küldte - 1:2.
A United két vesztes mérkőzés utáni diadalával feljött a tabella 12. helyére. A City az ötödik, de a legutóbbi tizenegy mérkőzéséből mindössze egyszer nyert (1-2-8) minden versenyt figyelembe véve. Már kilenc pont a hátrányuk a listavezető Liverpool mögött, a Vörösöknek egy meccsük előnyük is van.
A Chelsea kiegyenlített mérkőzésen 2-1-re nyert a Brentford ellen, ezzel sorozatban ötödik bajnoki győzelmét aratta. A „Kékek” a második helyen állnak a tabellán, két ponttal lemaradva a Liverpool mögött.
A Tottenham 5-0-ra nyert Southamptonban, az összes gólját az első felvonásban szerezte. A „kakasok” feljöttek a 10. helyre, a hazaiak öt ponttal az utolsó helyen állnak.
A Crystal Palace 3-1-re nyert a Brighton otthonában és feljött a 15. helyre a tabellán. A „Sasok” megerősítették az elmúlt hetek jó formáját, és zsinórban ötödik meccsükön is betaláltak. A Brightont 2021 óta először verték meg, akik mellesleg sorozatban a negyedik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek és a 9. helyen állnak.
Premier League - 16. forduló:
Manchester City - Manchester United 1:2 (1:0)
Gólok: 36. Gvardiol - 88. Fernandes ( 11-esből), 90. Diallo
FC Brighton - Crystal Palace 1:3 (0:2)
Gólok: 87. Guehi (vl.) - 27. Chalobah, 33. és 82. Sarr
FC Chelsea - FC Brentford 2:1 (1:0)
Gólok: 43. Cucurella, 80. Jackson - 90. Mbeumo
FC Southampton - Tottenham Hotspur 0:5 (0:5)
Gólok: 1. és 45.+4 Maddison, 12. Son, 14. Kulusevski, 25. Sarr.
Forrás: teraz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Április 24. 15:29, csütörtök | Sport
13 év után elköszön Jamie Vardy-tól a Leicester
Vardy 2012-ben igazolt a Leicesterhez a Fleetwoodtól.
2025. Április 22. 15:08, kedd | Sport
Serie A: 61 év után újra rájátszásban dőlhet el a bajnoki cím sorsa
Az Inter vasárnapi, 0:1-es Bologna elleni veresége tovább bonyolította a helyzetet. Érdekesség, hogy éppen ez a két csapat vett részt az eddigi egyetlen bajnoki címért vívott rájátszásban, amelyre 1964-ben került sor.