Hírek
2020. November 09. 16:16, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: bratislava24.sk
A pozsonyi óriástrolibusz

A pozsonyi Közlekedési Vállalat újabb hibrid trolibuszt tervez üzembe helyezni. Az említett tömegközlekedési jármű az egyik leghosszabb a világon. Vajon melyik szakaszokon fog járni?
A PKV a 201-es vonal egyre növekvő utasszámára kíván így reagálni. Az új, három részből álló 24 méteres gépek a régi 19 méteresek helyére érkeznek.
TESZTELÉS
Hasonló járműveket már tesztelnek Linzben és más svájci városokban is. Mivel Pozsony városának még nincs tapasztalata ilyen hosszú és ilyen méretes járművekkel, a PKV ezért tesztutakat javasol több gyártónak is. Az a cég, amely pozitívan reagál a felhívásra, elsőként tesztelheti az óriásbuszokat. „Több paramétert fogunk megvizsgálni. Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy a buszok elférnek-e az adott útvonalakon, képesek-e bevenni az összes kanyart anélkül, hogy veszélyeztetnék a forgalom folyamatosságát és persze, hogy nem hosszabbak-e, mint a megállók. Érdekes lesz a buszok összehasonlítása azokkal a hibrid trolikkal, amelyeket még október végén teszteltünk,” nyilatkozta Ľubica Melcerová, a PKV szóvivője.
Ellenőrzik az elemek élettartamát is, főleg a 201-es vonalon. A teszteket kizárólag utasok nélkül hajtják végre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.