Hírek
2020. Június 17. 14:34, szerda |
Életmód
Forrás: mti
A Nemzet Butítása Katedrális elnevezés kiverte a biztosítok a románoknál

A román diszkriminációellenes tanács 10 ezer lejre bírságolta a Google Románia vállalatot. Az alkalmazásban az új ortodox székesegyház, a Nemzet Megváltása Katedrálist helyett a Nemzet Butítása Katedrális nevet kapta.
A tanács egyhangúlag hozta meg a döntést, a testület mind a nyolc tagja a bírságolás mellett döntött.
A Google térképén az adott helyen megjelenő címke az ortodox egyház éles tiltakozását váltotta ki.
A parlament alárendeltségébe tartozó testület hivatalból indított eljárást, és megállapította, hogy a Google Románia semmit nem tett a megelőzés érdekében, és nem is értesítette az anyavállalatot az ellenük folyó eljárásról. A bírságról döntő testületi tagok szerint a vállalat megsértette általában a vallási csoportok tagjainak méltóságát, ebben az esetben kifejezetten az ortodoxokét.
Asztalos Csaba, a testület elnöke úgy vélte, ez az eset diszkriminációnak minősül, hiszen egy csoportot megaláztak. Elmondta, hogy felszólították a Google romániai leányvállalatát, közölje netes felületén tíz napon keresztül az ellene hozott elmarasztaló döntés összefoglalóját, és a továbbiakban alakítson ki olyan rendszert, hogy ellenőrizhesse a különböző címkéket és megelőzhesse az ehhez hasonló eseteket.
A vállalat illetékesei azt mondták, hogy nem ők a hibásak a címke megjelenéséért, hanem az írországi anyavállalat.
A vitát kiváltó címke májusban jelent meg, de emlékeztetettek, hogy nem először keresztelték át a székesegyházat a Google-térképen, korábban a "pátriárka büszkesége katedrálisnak" és a "korruptak katedrálisának" is elnevezték. A székesegyház még nincs teljesen befejezve, a 110 méter magas, 38 ezer négyzetméteres impozáns méretű létesítmény megosztotta a közvéleményt, hiszen sokan értetlenkedtek, miért kell ekkora templomot építeni ahelyett, hogy az egészségügyre és oktatásra fordítanák a pénzt. A román ortodox egyház vezetősége azzal érvelt, hogy a régi székesegyházrangú templom túl kicsi, és Bukarestnek szüksége van arra, hogy legyen egy méltó katedrálisa, mint minden európai fővárosnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.