Hírek
2021. Február 13. 20:59, szombat |
Tech
Forrás: TechRadar
A MasterCard is megnyitja kapuit egyes kriptovaluták előtt

A pénzügyi cég új kliensek felé kíván nyitni.
A Mastercard úgy döntött, hogy a jövőben bizonyos kiválasztott digitális pénzek számára megnyitja a globális pénzügyi hálózatát. A lépésre még az év vége előtt sor kerül. A pénzügyi szolgáltató közölte, hogy azt várja a nyitástól, hogy a vásárlók és a kereskedők számára számos új lehetőség nyílik meg, hiszen teljesen új formában fizethetnek majd az árucikkekért. A kereskedők olyan új ügyfeleket szerezhetnek, akik már eddig is hajlandók voltak digitális vagyonokba fektetni, míg a vásárlók előtt szintén új távlatok nyílnak.
Fontos ugyanakkor, hogy a Mastercard nem fogja az összes virtuális fizetőeszköz használatát támogatni, mert az indoklás szerint számos kriptovalutának először még meg kell felelnie a szigorú előírásoknak és ehhez meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, többek között a pénzmosás ellen.
Az egyelőre kérdéses, hogy a Mastercard melyik digitális pénzek alkalmazását fogja támogatni. Vannak olyan úgynevezett stablecoinok, amelyek értéke a hagyományos valuták árfolyamához van kötve és ezáltal elkerülhetők a nagy árfolyamváltozások. Ilyen virtuális fizetőeszköz lenne a tervek alapján például a Facebook által fejlesztett Libra, új nevén a Diem. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a pénzügyi konszern 2019 októberében a Visával együtt kihátrált a Libra projekt mögül, annak ellenére, hogy az stablecoin lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport
BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát
Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.