Hírek
2020. Május 27. 12:06, szerda |
Sport
Forrás: fortunaliga.sk
A Ligás Klubok Úniója magyarázza a bizonyítványát

Több kritika is érte a csapatok és a szurkolók részéről és a szlovák legfelsőbb bajnokságot szervező Ligás Klubok Unióját (ÚLK) a liga rájátszásának lerövidítése miatt.
Az ÚLK 5 pontban összegezte, hogy miért nem lehet öt fordulónál hosszabb a rájátszás, továbbá leszögezte, hogy a június 13-i ligarajt is egyelőre csak elmélet, mivel a központi válságstáb egyelőre nem engedélyezte hivatalosan a sportesemények lebonyolítását. Az ÚLK forgatókőnyvére a 12 csapatból 9 rábólintott.
Az indoklásban az első helyen a már említett probléma áll, tehát egyelőre minden sportesemény tiltólistán van, a tiltás feloldása június első felében következhet be.
Az ÚLK vlságstábja kidolgozta, de a központi válságstáb máig nem bólintott rá, lényegben érdemben nem abszolút nem foglalkozozz az egészségügyi és az események lebonyolítási útmutatóival. Ezek a meccsek teljes lebonyolításának menetét, illetve a játékosok tesztelésének menetét is magukban foglalják.
Az ÚLK indoklásában kitér arra is, hogy nagyon szoros időkorlátok közt kell lebonyolítani a liga hátralevő részét. Ha a liga június 6-án újraindulhatna és hétközben is tartanának meccseket, akkor az nemzetközi kupákba való nevezés leadásáig elméletileg le lehetni bonyolítani a fennmaradó 10 fordulót. Ez viszont azzal járna, hogy a liga lezárását követő héten már az első EL, vagy BL ellenféllel kellene megküzdeniük. A június 13-i start esetén a 10 fordulós rájátszás szóba sem jöhet.
Kifejtették továbbá, hogy így klubok kellőképpen fel tudnak majd készülni a kövekező idényre. Röviden: szeretnék, ha a klubok ilyen formában is meg tudnának takarítani valamennyi pénzt, hogy a kővetkező idény zőkkenőmentesen indulhasson.
Végezetül kitérnek arra, hogy a foci nézők nélkül nem az igazi, így azon fognak dolgozni, hogy nézők minél előbb visszatérhessenek a lelátókra. Amíg ez meg nem történik, addig minden meccset igyekeznek majd közvetíteni valamilyen patformon.
(lev)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Április 24. 15:29, csütörtök | Sport
13 év után elköszön Jamie Vardy-tól a Leicester
Vardy 2012-ben igazolt a Leicesterhez a Fleetwoodtól.
2025. Április 22. 15:08, kedd | Sport
Serie A: 61 év után újra rájátszásban dőlhet el a bajnoki cím sorsa
Az Inter vasárnapi, 0:1-es Bologna elleni veresége tovább bonyolította a helyzetet. Érdekesség, hogy éppen ez a két csapat vett részt az eddigi egyetlen bajnoki címért vívott rájátszásban, amelyre 1964-ben került sor.