2025. május 6, kedd - Ivett

Hírek

2021. Október 18. 19:33, hétfő | Tech
Forrás: Google / BYInnovation

A Google 2030-ra nullára akarja csökkenteni saját szén-dioxid kibocsátását

A Google 2030-ra nullára akarja csökkenteni saját szén-dioxid kibocsátását

Komoly célt tűzött ki maga elé a webes óriás, de mivel a Google-ről van szó, így nem kételkedünk a cég elszántságában. Reméljük, más nagyok is követik a példájukat.

Sundar Pichai, a Google és az Alphabet vezérigazgatója tavaly szeptemberben rendkívül ambíciózus klímavédelmi tervet jelentett be. A Google 1998-as megalapítása óta keletkezett teljes történeti szén-dioxid-lábnyoma nulla és ezt az első jelentős vállalatként érte el. Az óriáscég távlati célja az, hogy 2030-tól már kizárólag megújuló energiaforrásokból származó áramot használjon.

Wolfgang Fasching-Kapfenberger, a Google Austria szóvivője kijelentette, hogy a társaság már 2017 óta klímasemleges. Ezt az egyre hatékonyabb technológiák, például a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás számítógép-központokban való alkalmazásával érték el. Emellett átfogó módon használják a megújuló energiákat is. Számos megújuló energiákra építő fenntarthatósági projektet támogattak, így már 2017 óta 100 százalékban megújuló forrásokból fedezik az áramigényüket. Azonban önmagában ez még nem elég, ezért 2030-ig szeretnék elérni azt, hogy egyáltalán ne bocsássanak ki káros anyagokat.

A menedzser rámutatott, hogy a fenntarthatóság az alapítás óta fontos a Google számára és a szervercentrumaik már most átlagosan 50 százalékkal energiahatékonyabban dolgoznak, mint az ágazat más számítógép-központjai. Folyamatosan csökkentik a károsanyag-kibocsátást és ezzel párhuzamosan növelik az energiahatékonyságot, de a legfontosabb, hogy ne csupán ezek a centrumok működjenek klímasemlegesen, hanem az egész Google is. Továbbá a felhőkörnyezetük segíthet a az ügyfeleiknek is a szén-dioxid-lábnyomuk csökkentésében.

Wolfgang Fasching-Kapfenberger kiemelte, hogy célzottan fektetnek be egy-egy új energiaprojektbe azért, hogy az üzemeltetőket támogassák abban, hogy a regionális áramhálózatokat zöldebbé tegyék. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a tisztább energia mindenki számára könnyebben és olcsóbban hozzáférhetővé váljon. 2030-ig masszívan invesztálnak a megújuló energiákba és a legfontosabb gyártási régiókban 5 gigawatt új szén-dioxid-mentes energiakapacitást fognak kiépíteni. Ezáltal több mint 5 milliárd amerikai dollárnyi tiszta energia-beruházás megvalósulását támogathatják, amely által évente több mint egymillió autó károsanyag-kibocsátása lesz kiváltható. Ezzel párhuzamosan 8000 új munkahely jöhet létre a tiszta energia területén.

A szóvivő végül leszögezte, hogy a San José területén felépítendő új campusuk tervezésekor is a fenntarthatóság a legfontosabb szempont. hangsúlyozta, hogy a klímavédelem területén nem az egyes projektekkel érhető el szisztematikus változás, hanem csak akkor, ha mindenki együttműködik. Ezért dolgoznak ők is együtt az ipari partnereikkel és számos várossal. Emellett fontos, hogy a termékeik is fenntarthatók legyenek, ez a törekvésük pedig már a tervezési szakaszban elkezdődik. Függetlenül attól, hogy újrahasznosított anyagokat alkalmaznak-e - mindegyik új Nest termékükben feldolgozott műanyag van - vagy a csomagküldésekről van szó. Már a hardvereik tervezésekor gondolnak az energiafogyasztás csökkentésére, ez mind hardveresen, például a beépített képernyők kikapcsolásával, mind bizonyos funkciók használatával elérhető.

Címkék: google, zöld jövő

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.

2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport

NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe

A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.

2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet

Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban

A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.