Hírek
2020. Július 23. 12:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
Az Ifjú Szivek Táncszínház muzsikusa nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt

Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház muzsikusa nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt, amelyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok.
Idén elmaradt a balatonfüredi Anna-bál, de egyik kísérőrendezvényét, a Kárpát-medencei prímásversenyt megtartották, 2020-ban a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták. A nyilvános színpadi versenyt kedden és szerdán tartották, a nyertesekről szakmai zsűri döntött. Minden prímásnak három produkciót, két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat kellett előadnia.
A kötelező versenyszámokban Szék és Gömör népzenéjéből, azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján kellett muzsikálniuk a zenészeknek. A nyertesekről szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta voltak.
Mint írják, a győztes prímás Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet majd a 196. Anna-bálon. Második helyen Cseszák Zsombor, a Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott.
A prímásverseny zárásaként szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeztek a balatonfüredi Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Felléptek többek között a prímásverseny díjazottjai, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara - áll az összegzésben.
Nyitókép: Ifjú Szivek
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák
Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban
Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.
2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport
Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n
Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.
2025. Május 05. 14:19, hétfő | Sport
NBA: A Golden State győzött Houstonban és bejutott a konferencia elődöntőjébe
A Cleveland 112-121-re kikapott az Indianától a keleti konferencia elődöntőjének első mérkőzésén.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.